Ars Poetica
"Alkotónak lenni annyit jelent, mint minden nap újrateremteni a világot. A felelősség pedig abban rejlik, hogy igyekeznünk kell szebbé, jobbá teremteni azt."
Mindannyiunknak
szüksége van támpontokra az életben. Valamilyen viszonyítási
alapra, amelyből kiindulva értékeljük a világot,
megkülönböztetjük a szerintünk jót a szerintünk rossztól.
Lehet ez szüleinktől kapott értékrend, lehet
egy vallás hitrendszere, vagy akár empirikus
tapasztalás. Bármi, ami segítségünkre van
abban, hogy elhelyezzük magunkat a világban és a világot
önmagunkban. Ez jelen korunkban talán minden eddiginél fontosabb:
a vallások torzulásával és hanyatlásával elvész,
félreértelmeződik életünk erkölcsi alapja, az internet és a
média negatív következményeként annyi információ árad ránk,
amelyek közül kiválasztani a mérvadó forrást egyre nehezebb.
Naponta tucatnyi egymásnak ellentmondó véleménnyel találkozunk,
mindenki meggyőzni vagy eladni akar, az igazságot kikutatni pedig
egyre fáradtságosabb munka. Ebben az egyre fokozódó örvénylésben
megtalálni és megtartani önmagunkat létfontosságú feladat:
tudatosabbá és saját valódi hitünkben egyre bizonyosabbá kell
válni.
Az ehhez szükséges
egyik kapaszkodó számomra a múlt. Bizonyos dolgok megítélése és
helyrerendezése kapcsán ezt hívom segítségül, ez szolgál egyes
(szerintem) negatív folyamatok ellenpontozásaként. Amikor a mai
jellegtelen és kommersz divat kapcsán csóválom a fejemet, lelki
szemeim előtt a letűnt századok stílusos ruhatára jelenik meg.
Persze, istentelen kényelmetlenek voltak azok a fűzők és a
reneszánsz férfi cicanaci még mindig vigyort csal az arcomra, hogy
más ízlésficamos jelenséget ne is említsek. Node ezeket
leszámítva megjelenését tekintve egy nő nőies, egy férfi
férfias illett legyen, a ruhákkal pedig - éppúgy, mint a
hétköznapi élet számtalan apró tárgyával - valamit kifejezni,
sugallni, megmutatni szándékoztak. Egy adott ruha hetekig,
hónapokig is készülhetett, valahogy volt idő kidolgozni,
aprólékosan díszíteni, minőségi, hosszú évtizedekig tartó
alapanyagból. Röviden szólva: a modern funkcionalitás és
profitorientáltsággal ellentétben engem lenyűgöz a múltbéli
alkotások szépsége és teljes kidolgozottsága. Maga a mozdulat,
hogy az épületet díszítő szobor sosem-látott hátát is
precizen kifaragták. Hogy a nemes kisasszony sírjába vele temették
fésűjét. Hogy a tárgyaknak önmagukban és nem csak pénzben
mérhető értékük volt.
Bizonyos vagyok
benne, hogy ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül és még sokan
vonzódnak a régebbi korok kulturájához, eszmeiségéhez és
egyre többen ismerik fel, hogy ezek az értékek megőrzésre,
átmentésre érdemesek. De mit tehet az, aki - maradván pusztán
csak az öltözködésnél és megjelenésnél - szeretné egy kicsit
jobban megélni ezeket a régebbi időket? Csatlakozhat hagyományőrző
egyesületekhez, vagy valamenyik cosplay csapathoz, hogy különleges
eseményeken múltbéli hangulatba öltözzön - hacsak nem akarja
megkockáztatni, hogy a körúton sétálva jó esetben egy
forgatásról éppen kávéért kiugrott statisztának nézzék.