Ars Poetica


"Alkotónak lenni annyit jelent, mint minden nap újrateremteni a világot. A felelősség pedig abban rejlik, hogy igyekeznünk kell szebbé, jobbá teremteni azt." 

Mindannyiunknak szüksége van támpontokra az életben. Valamilyen viszonyítási alapra, amelyből kiindulva értékeljük a világot, megkülönböztetjük a szerintünk jót a szerintünk rossztól. Lehet ez  szüleinktől  kapott  értékrend, lehet egy vallás  hitrendszere,  vagy  akár empirikus tapasztalás. Bármi,  ami  segítségünkre  van abban, hogy  elhelyezzük magunkat a világban és a világot önmagunkban. Ez jelen korunkban talán minden eddiginél fontosabb: a vallások torzulásával és hanyatlásával elvész, félreértelmeződik életünk erkölcsi alapja, az internet és a média negatív következményeként annyi információ árad ránk, amelyek közül kiválasztani a mérvadó forrást egyre nehezebb. Naponta tucatnyi egymásnak ellentmondó véleménnyel találkozunk, mindenki meggyőzni vagy eladni akar, az igazságot kikutatni pedig egyre fáradtságosabb munka. Ebben az egyre fokozódó örvénylésben megtalálni és megtartani önmagunkat létfontosságú feladat: tudatosabbá és saját valódi hitünkben egyre bizonyosabbá kell válni.

Az ehhez szükséges egyik kapaszkodó számomra a múlt. Bizonyos dolgok megítélése és helyrerendezése kapcsán ezt hívom segítségül, ez szolgál egyes (szerintem) negatív folyamatok ellenpontozásaként. Amikor a mai jellegtelen és kommersz divat kapcsán csóválom a fejemet, lelki szemeim előtt a letűnt századok stílusos ruhatára jelenik meg. Persze, istentelen kényelmetlenek voltak azok a fűzők és a reneszánsz férfi cicanaci még mindig vigyort csal az arcomra, hogy más ízlésficamos jelenséget ne is említsek. Node ezeket leszámítva megjelenését tekintve egy nő nőies, egy férfi férfias illett legyen, a ruhákkal pedig - éppúgy, mint a hétköznapi élet számtalan apró tárgyával - valamit kifejezni, sugallni, megmutatni szándékoztak. Egy adott ruha hetekig, hónapokig is készülhetett, valahogy volt idő kidolgozni, aprólékosan díszíteni, minőségi, hosszú évtizedekig tartó alapanyagból. Röviden szólva: a modern funkcionalitás és profitorientáltsággal ellentétben engem lenyűgöz a múltbéli alkotások szépsége és teljes kidolgozottsága. Maga a mozdulat, hogy az épületet díszítő szobor sosem-látott hátát is precizen kifaragták. Hogy a nemes kisasszony sírjába vele temették fésűjét. Hogy a tárgyaknak önmagukban és nem csak pénzben mérhető értékük volt.

Bizonyos vagyok benne, hogy ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül és még sokan vonzódnak a régebbi korok kulturájához, eszmeiségéhez és egyre többen ismerik fel, hogy ezek az értékek megőrzésre, átmentésre érdemesek. De mit tehet az, aki - maradván pusztán csak az öltözködésnél és megjelenésnél - szeretné egy kicsit jobban megélni ezeket a régebbi időket? Csatlakozhat hagyományőrző egyesületekhez, vagy valamenyik cosplay csapathoz, hogy különleges eseményeken múltbéli hangulatba öltözzön - hacsak nem akarja megkockáztatni, hogy a körúton sétálva jó esetben egy forgatásról éppen kávéért kiugrott statisztának nézzék.

Ezt a kérdést áthidalandó törekszem arra, hogy olyan ékszereket és tárgyakat készítsek, amelyek régebbi formákhoz, hangulatokhoz nyúlnak vissza, ám jelen korunkban, akár a hétköznapokban is viselhetőek, használhatóak - hogy ily módon becsempészhessünk életünkbe egy csipetnyit értékes múltunkból.